Az illóolajok hamisítása sajnos egyre elterjedtebb probléma a világon. Ennek egyszerű oka van: a valódi illóolajok drágák, és az olcsóbb hamisított változatok könnyebben eladhatók. A hamisítók általában olyan filléres vagy kevésbé hatékony összetevőket használnak, mint például az olajok (olívaolaj, leginkább a lampante, azaz a lámpaolaj kategóriából), az alkohol, a víz és a mesterséges illatanyagok, és ezeket keverik az eredeti illóolajokkal, hogy a kevés valódi illóolajból nagyobb mennyiséget hozzanak létre.

Az illóolajok hamisítása nemcsak gazdasági probléma, hanem egészségügyi kockázatokat is jelenthet. Az olcsóbb vagy mesterséges anyagok használata általában rontja az illóolajok minőségét, és csökken a termék hatása. Emellett a hamisított illóolajok allergiás reakciókat, bőrirritációt, fejfájást, légzőszervi problémákat vagy egyéb egészségügyi problémákat is okozhatnak.

Az eredeti illóolajok összetétele és minősége nagyon változó lehet attól függően, hogy melyik növényből származnak, hogyan termesztették és dolgozták fel őket. Azonban vannak bizonyos jelek, amelyekre érdemes figyelni a hamisított illóolajok felismerése érdekében.

• Ár: Ha az illóolaj ára nagyon olcsó, akkor ezt vegyük figyelmeztető jelnek.
• Illat: Az eredeti illóolajoknak egyedi és erős illata van, míg a hamisított változatok illata gyengébb vagy mesterségesnek tűnhet.
• Címkézés: Az eredeti illóolajoknak meg kell felelniük bizonyos címkézési előírásoknak, és pontosan fel kell tüntetniük az összetevőket. Ha a címke hiányos, nem egyértelmű vagy pontos, akkor az a hamisított termék jele lehet.
• Összetevők: Az illóolajok összetevői meghatározók a hatása szempontjából. Az összetétel megismerése azonban sajnos csak kiválóan felszerelt laboratóriumban lehetséges, erről a következőkben ejtünk szót.

Az illóolajok hamisításának kimutatására számos laboratóriumi módszer áll rendelkezésre.

Az egyik leggyakrabban alkalmazott eljárás a gázkromatográfia-tömegspektrométer (GC-MS) analízis.

A GC-MS analízis során az illóolaj mintája gázkromatográffal (GC) kerül szétválasztásra, majd a kromatográfiás elválasztás után a többi komponenstől elkülönülő vegyületek azonosítására tömegspektrométer (MS) segítségével kerül sor. Az MS azonosítja azokat az összetevőket, amelyeket a GC szétválasztott, így lehetővé teszi az összetevők azonosítását és mennyiségi meghatározását.

Az eredményeket azután a minta összetételének az eredeti illóolajban található összetevőkkel való összehasonlításával lehet kiértékelni. Az illóolajok GC-MS analízise segítségével számos fontos információ kinyerhető, például az illóolaj összetételére vonatkozó adatok, azonosítható az illóolaj pontos származási helye és természetesen kimutatható vele a hamisítás is.

Ez a módszer bár tökéletesen megbízható eredményt ad, sajnos nagyon bonyolult és drága, így csak ritkán alkalmazzák.

Az illóolajok hamisításának kimutatására használhatók még egyéb laboratóriumi eljárások, például a nagy teljesítményű folyadékkromatográfia (HPLC) és a Fourier-transzformációs infravörös spektroszkópia (FT-IR), amelyek szintén megbízható eredményt adnak, azonban kiválóan felszerelt laboratóriumban végezhető csak el.

Merőben más megközelítéssel, a vizsgálandó minta illatának az ellenőrzésével is minősíthetjük az illóolajat.

Az illatmintát ennek során magasan képzett szakértők, akik leginkább a parfümőrökhöz (a parfümök megalkotóihoz) hasonlítható szakértő szagértők vizsgálják meg, akik pontosan ismerik az eredeti illóolajok jellegzetes illatát és aromáját. Ha a minta illata eltér a megszokottól, az az illóolaj hamisítására utalhat. 

Összefoglalva a hamisított illóolajok felismerése rendkívül nehéz feladat, hiszen a hamisítók minden lehetséges módon igyekeznek elkerülni a lelepleződést. Ezért is fontos, hogy ha nincs saját illóolajunk, akkor csak megbízható forrásból vásároljunk, és ne vegyünk meg olyan termékeket, amelyek esetében felmerül a hamisítás gyanúja. 

Ha felkeltettük az érdeklődését az illóolajok otthoni kinyerése iránt további információkat erről oldalainkon olvashat a cikk alján lévő linkek segítségével.

A kolonnás alembik lepárlók segítségével egyszerűen bármilyen feladat megoldható. Legyen szó pálinkafőzésről vagy illóolajok kinyeréséről, aromatornyos lepárlásról vagy gin készítéséről, mindenre képes.

Az előző részben ismertetett alquitara lepárlókhoz képest ez a lepárló két szembeötlő dologban tér el a másiktól. Feltűnő, első pillantásra is látható különbség, hogy a hűtés ennél a típusnál nem a sisak tetején lévő hűtővel, hanem egy, a lepárlótól különálló egységgel van megoldva. Ez a csőkígyós hűtő itthon nagyobb ismertségnek örvend, mint az alquitara-nál található mórfejes hűtési mód, használata pedig megegyezik a másik típussal. Tehát röviden összefoglalva: alulról vezetjük be a hűtéshez szükséges hideg vizet, a felső nyíláson pedig a felmelegedett vizet vezetjük el. A hűtéshez használható akár kútvíz is, a lényeg a hőmérsékletén van, a keletkező termékkel ezzel az esetben sem keveredik semmilyen módon. A hűtőben lévő hűtővíz hőmérséklete illóolaj esetén minél hidegebb, pálinkafőzés esetén kézmeleg legyen.

A hűtőhöz tartozó egyenes toldócső (ez a jobb oldali fotón látható) a kolonnával megegyező hosszúságú, melyet igény szerint akár ki is lehet hagyni az összeszerelés során (ezt az összeszerelési lehetőséget mutatjuk be a bal oldali képen). A toldócső célja az, hogy a kolonna használata esetén is a hűtő kb. egy magasságban legyen az üst aljával, így kényelmesen használható legyen a már megszokott, beállított hely akkor is, ha kolonna nélküli használatot (például pálinkfőzést) követően ismét kolonnával szeretnénk használni a lepárlót. Illóolaj lepárlása esetén azonban a hűtési idő lerövidítése érdekében - így az illóolaj minősége jobb lesz - érdemes a toldócsövet kihagyni, és inkább a hűtőt megemelni.

Itt szeretnék egy fontos apróságra kitérni, a hollenderes csőcsatlakozásra. A precízen kialakított hollender biztosítja a csatlakozások stabilitását még akkor is, ha bármilyen okból a lepárlót az összeserelését követően mozgatni szükséges. A légmentes záródást pedig a csővégek precíz kialakítása garantálja. Ugyanis a cső egyik vége kónuszos (kúpos), a másik fele pedig ennek az ellendarabja, így pontosan összeillik a két végdarab, és semmilyen tömítést (például tömítőgyűrűt) nem igényel. Találkozni lehet egy másik csőcsatlakozási módszerrel, mely esetben a két csővéget egyszerűen össze lehet dugni, ez azonban se a stabilitást, se a légmentességet nem garantálja.

A másik fontos eltérés az alquitara-hoz képest az üst és a sisak között lévő hosszú henger, a nagy méretű, levehető kolonna.

Kolonnának az üst és a sisak közötti, henger formájú részt nevezzük. A kolonna egy olyan henger, melynek az alja lyukacsos. Ez teszi lehetővé, hogy az alulról áramló gőz át tudjon a jutni a kolonnába helyezett növényi részek közé, miközben a növények nem esnek bele a forrásban lévő vízbe.

Nagyobb, ipari méretű lepárlók esetében (kb. 100 literes üstméret felett) a kolonnában elválasztó betét is található, mely virágok és virágszirmok lepárlásakor használatos. A kivehető betét megakadályozza, hogy a forró gőz hatására az amúgy könnyen összecsomósódó növényi részek egyetlen nagy darabbá álljanak össze. A csomósodás megakadályozása azért fontos, mert az ilyen darabok belsejébe a forró gőz sajnos képtelen bejutni, így a belül lévő virágokból nem tud az illóolaj elpárologni.

Ez a darab levehető a lepárlóról, a sisak nélküle is tökéletesen illeszkedik az üstre. Kolonna nélkül ez a lepárló egy hagyományos, kisüsti pálinkafőzővé alakul, így ilyenkor a lepárlóval kiváló pálinkákat is lehet készíteni. 

Az üst térfogatához képest a kolonnás alembik lepárlóban kb. az üst méretének 70-75%-a mennyiségű növényi rész befogadására alkalmas - tehát egy 10 literes kolonnás alembik lepárlónál 7-7,5 liter térfogat növényi rész fér el egyszerre benne. Emlékeztetőként egy ugyanekkora alquitara esetében ez 4,8-5 liter volt. 

A kolonnás alembik lepárló nagy előnye az alquitara típushoz képest akkor tapasztalható meg, ha egymás után több lepárlást is szeretnénk végezni. Alquitara esetén az első lepárlás befejezésekor szétszedjük a lepárlót, kivesszük belőle az illolaj tartalmát vesztett forró növényi részeket, felöltjük újra vízzel az üstöt, feltöltjük növényi részekkel, összeszereljük és elkezdjük az újabb felfűtést. Egy kolonnás alembiknél ezzel szemben a lepárlás befejezésekor az illóolaj lepárló szétszedésekor egyszerűen kivesszük a kolonnát, felöltjük vízzel az üstöt és vagy rátesszük a sisakot, vagy bármi más fedőt helyezünk rá, hogy a hőveszteséget minimalizáljuk. Amíg az üstben lévő víz felforr van időnk a kolonnában lévő növényi részeket kivenni és újra feltölteni. A víz felforrásakor helyezzük vissza a helyére a feltöltött kolonnát és tegyük rá a sisakot a hozzá csatlakoztatott hűtővel és hűtési körrel.

Amennyiben kolonnás alembik lepárlóját több célra is szeretné használni, a két használati mód között egy egyszerű tisztításra van szükség. Ehhez citromsav porra (többek között bioboltokban lehet beszerezni) és meleg vízre van szükség. Két liternyi meleg vízbe egy bő maroknyi citromsav port kell szórni, majd a keverékkel egyszerűen a lepárlót belülről komplett átmosni. A citromsav oldja a lepárló és a csövek belsejében lévő lerakódásokat (olajok, vízkő) valamint redukálja a vörösréz felületét is (a barna oxid réteg visszaalakul csillogó réz színűre, mely ismét aktívan képes a lepárlás során részt venni). Ezt követően tiszta vízzel át kell öblíteni a lepárlót, és már újra használható is.

Nagyobb méretű kolonnás alembik lepárlóknál az üst alján egy kifolyócső található, mely lehetővé teszi a lepárló ürítését, tisztítását az üst megmozdítása nélkül is. Ennek köszönhetően ezeket a lepárlókat akár fixen is be lehet építeni egy katlanba, mellyel így minimalizálható a hőveszteség.

Rövid összefoglalás:

A kolonnás alembik típusokat itt találja.