A pálinkafőzés védőszentje Szent Miklós. Igen, nem tévedés, a jó öreg Mikulásról van szó, tehát a gyerekek ünnepe mellett aznap ne feledkezzünk meg róla sem, igyunk egy kupica saját főzésű pálinkát aznap az ő egészségre. December 6-a ezért is lett a pálinka napja.
Érdekes anekdota az Uniós tárgyalásokról, hogy amikor a pálinka szó használatáért küzdött az Uniós testület előtt a román és a magyar delegáció vezetője, a következő esemény zajlott le. Arra a kérdésre, hogy ki hogyan tudja megindokolni saját álláspontját, mármint, hogy országa nyelvében ered a szó és országának volna kizárólagos joga ezt a szót használni, a magyar Külügyminisztérium képviselője felütötte a román nyelv értelmező kéziszótárát, ahol palincă címszó alatt a következő magyarázat volt olvasható: „A palincă magyar eredetű, gyümölcsből erjesztéssel és lepárlással készülő szeszesital.” Az Európai Uniós testület ezzel a kérdést eldöntöttnek tekintette, hiszen ha maguk a románok is „magyar eredetűnek” nevezik az italt, akkor az tényleg csak magyar lehet. Így Magyarország megkapta a kizárólagos szóhasználat jogát. Az is történelmi tény azonban, hogy a pálinkafőzésnek a történelmi Magyarország minden területén, így például a jelenleg Romániához tartozó Székelyföldön is nagy hagyománya van. A székelyek által főzött szilvapálinka híres magas szesztartalmáról. Igazi székely különlegesség a köményes szilvapálinka, amelyet úgy készítenek, hogy a tiszta szilvapálinkához pörkölt, majd kevés vízzel feltöltött kristálycukor és kömény leszűrt oldatát adják hozzá. E recept népi zsenialitása abban rejlik, hogy az alkohol májat károsító hatását a kömény, mint a máj méregtelenítését segítő gyógynövény valamelyest ellensúlyozza. (forrás: wikipedia)