Az illóolaj lepárlás nem csak szórakoztató, hanem igen hasznos elfoglaltság is.

Most induló sorozatunkban szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek a teljes folyamat megismerésében, hogy Önöknek is része lehessen abban az örömben, amit az illóolajok és aromavizek kinyerése és felhasználása jelent. 

Talán elsőre furcsának tűnhet, de szinte bármiből lehet több-kevesebb illóolajat kinyerni. A mindenki által ismert levendula vagy menta mellett izgalmas kalandozásokat lehet tenni más alapanyokkal is - egy nagy csokor kamillából kinyert illóolajból például akár saját kenőcs is készíthető. Sorozatunk első részében az illóolaj-lepárlók típusait nézzük át.

Alquitara - kompakt, kedvező áru típus

Az alquitara lepárló neve az arab világból származik, és annyit jelent, hogy "a váza". Formája kialakításában Leonardo da Vinci-nek volt nagy szerepe. A XV. században Dél-Spanyolországban leginkább törköly lepárlására használták, valamint Németországban is elterjedt volt ez a lepárló a sisak formájáról kapott "Mohrenkopf", azaz mórfej néven.

A lepárlót egyszerű használhatósága és kompakt kivitele miatt előszeretettel használták az alkimisták is (bal oldali képen) kísérleteik elvégzéséhez.

Mivel használhatósága kiváló volt és a gőz extrém rövid útjának köszönhetően a kapott párlat kiemelkedő ízvilágú (rövid gőzút = magas aromaanyag tartalom, mely a hőre érzékeny, amúgy hosszabb gőzfázisban tönkremenő aromákat, illóolajokat is tartalmazza), ezt követően megközelítőleg ötszáz évig nem változott lényegében a lepárló kialakítása.

A XX. század második felében egyre többen szerették volna az alkohol lepárlása mellett ugyanazt a lepárlót más célra is használni. Ezeket az igényeket követve zseniális újításként mintegy 30 éve megjelent az első olyan alquitara lepárló, mely a cefre főzése mellett alkalmas lett illóolajok kinyerésére és az alkoholfélék aromásítására (pl. gin készítés) is. Ennek érdekében három szűrőbetét került a lepárló belsejébe. Az így kifejlesztett, modern változat a következő képen látható.

Az üst térfogatához képest az alquitara illóolaj lepárló esetén kb. az üst méretének 50%-a mennyiségű növényi rész befogadására alkalmas. Ez egy 10 literes alquitara lepárlót példának véve azt jelenti, hogy 4,8-5 liter térfogatú növényi részt lehet benne egyszerre elhelyezni. Gyakori kérdés, hogy ez hány kilógramm növényi résznek felel meg. Ezt sajnos nem lehet megmondani, a súly az összetételétől (szár, levél és virág aránya) és a növény nedvességtartalmától is nagy mértékben függ.

Ez a modern CopperGarden-változat 5 fő részből áll. A legalsó darab az üst (1), melybe illóolaj lepárlás esetén a lepárláshoz szükséges vizet öntjük. Természetesen annak érdekében, hogy a növényi részek ne érjenek bele a vízbe, az első kivehető szűrőbetét (2) a vízszint felett található, melyet az üst belső tartófüleire kell helyezni.

Ezt követően a közdarab (3) kerül a lepárlóra. A második szűrőbetét (4) szintén kivehető, ez kisebb méretű az előzőnél és a sisak (5) belsejébe kerül behelyezésre. A harmadik szűrőbetét fixen beforrasztva, a sisak belsejében található. Ennek a szűrőbetétnek az a feladata, hogy megakadályozza a növényi részek bekerülését a sisak belsejébe.

Lepárlás előtt először az üstbe töltünk vizet, legfeljebb a szűrőt tartó belső fülek szintjéig. A lepárolni kívánt növényi részeket a tartófülekre helyezett alsó nagy méretű szűrőbetétre (2) kezdjük el behelyezni, majd feltöltjük a közdarab (3) által határolt részt is növényi részekkel, végül pedig a sisak belseje is feltölthető. 

Most, hogy a lepárló fel van töltve vízzel és növényi részekkel, következik a hűtés beüzemelése.

Kisebb lepárlók esetében elegendő, ha az alsó (6) bevezető csövet elzárjuk, a felső elvezető csőhöz pedig egy, a meleg vizet elvezető csövet csatlakoztatunk, majd a hűtő sisakjába jeget, valamint hideg vizet töltünk. A felfűtés során ahogy a víz felemegszik, ügyelni kell rá, hogy a sisakban lévő víz mindig hűvös maradjon, ezért ebben az esetben időnként jeget vagy hideg vizet töltünk a sisakba.

Nagyobb lepárlók esetében (kb. 5-10 literes mérettől) mindenképpen ki kell alakítani a szabályos hűtési kört, de természetesen akár a legkisebb lepárlók is üzemeltethetők így. Ehhez a sisakhűtőn található alsó csőhöz (6) csatlakoztatjuk a hidegvíz-bevezetést, a felső csőhöz (7) pedig azt a csövet, mellyel a meleg vizet vezetjük el. A hidegvizes csövet vagy a hálózati csaphoz csatlakoztatjuk, vagy egy nagyobb lavórba/vödörbe helyezett állítható teljesítményű vízpumpát csatlakoztatunk hozzá.

A vízpumpa javasolt teljesítménye kicsi, max. 5 literes üsttartalmú lepárlóknál 200 liter/óra (pl. Resun SP-500), 20 literes üsttartalomig 600 liter/óra (pl. Resun King 1A).

A hűtővíz keringési sebességét úgy kell megválasztani, hogy a sisakban lévő víz hőmérséklete minél hidegebb legyen (alkohol lepárlás esetén a hűtővíznek kézmelegnek kell lennie), és a felső elvezető csövön keresztül gond nélkül tudjon távozni az alul beáramló vízmennyiség.

A felfűtés indukciós lapot kivéve (a vörösréz nem átmágnesehzető, ezért indukciós lapon csak indukciós adapter lappal használható) bármivel végezhető. A fűtés teljesítményét állítsuk maximumra, hogy a felfűtés ideje minél rövidebb legyen, majd amikor elkezd a hidrolátum kifolyni állítsuk be úgy, hogy a keletkező hidrolátum ceruzabél vastagságban csorogjon folyamatosan. A lepárlást akkor fejezzük be, ha a kicsorgó folyadék már nem vagy alig tartalmaz illóolajat, illetve ha az üstbe betöltött víz max. 2/3 részét már kinyertük (a vörösréz edények üresen nem fűthetők, ez károsítaná az anyagát).

A keletkezett hidrolátum aromavízre és illóolajra bontható, melyről a téma mérete miatt a későbbiekben, egy külön cikkben fogunk írni.

Az alquitara típusokat itt találja.